Project Description

Fotó: Frisenhan Zsanett

Horti Lilla

énekesnő

Zenekedvelő családban született 1992-ben, s gyermekkorától kitűnt zenei érzéke, énekhangja, művészi érzéke miatt. Zenei tanulmányait a csongrádi művészeti iskolában, zeneiskolában kezdte ének-, és fuvola szakon. Számtalan népdaléneklési, vers- és prózamondó versenyt nyert meg kis korától kezdve, majd teljesen a komolyzene felé fordult. Hamar magába szívta a klasszikus zene és a könnyen tanulás természetességét. A szegedi konzervatóriumot fuvolistaként kezdte, de klasszikus ének szakon fejezte be kiváló eredményekkel, osztályelső Vántus-díjasként végzett. A Liszt Ferenc Zeneakadémián kitüntetéssel diplomázott alapképzésen, s opera szakon is. Tanárai 2011-től Kertesi Ingrid és Virág Emese voltak, majd Erasmus ösztöndíjasként Ana María Sánchez, 2015-től pedig Marton Éva növendéke volt az opera mesterszakon. Idén a tanári szakot is befejezi. Kiemelkedő versenyeredményeket ért el, mint például a VII. Országos Ádám Jenő dalverseny első díja, az V. Országos Szakmai Énekverseny első helye, a III. Nemzetközi Simándy József Énekverseny második- és számos különdíja, a 22. Nemzetközi Ferruccio Tagliavini Énekverseny első helyezése és a legjobb szopránnak járó Joan Sutherland díj, a II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny 2. díja és különdíjai. Fiatal kora ellenére számos kitüntetés birtokosa: 2009 Csongrád Város Polgármesteri Dicsérete, 2016 Aris Kupsus Charity Society Ösztöndíj és a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának pályakezdő szakmai különdíja, 2017-ben pedig Junior Prima- díjjal, 2018-ban Cziffra Fesztivál Tehetség-díjjal tüntették ki. 2015-től rendszeresen láthatja a közönség koncerteken, opera produkciókban. A Zeneakadémián Mozart Varázsfuvolájának első dámájával debütált az opera világában, melyet idén az Erkel Színházban lehet majd hallani tőle.  2017-ben első főszerepe a Bartók Plusz Opera Fesztivál nyertes Scaevola operájában volt Mirela szerepe. Többek között a 2017-es Wagner Fesztiválon a Rajna kincse című operában Freia istennő szerepében is feltűnt. 2017-ben debütált 2 főszerepben is, a Magyar Állami Operaházban, mint Mimi, Puccini: Bohémélet című operájában, és a Pécsi Színházban, mint Rosalinda, Strauss: A denevér című produkciójában.