MOMKult
A Hegyvidéki Önkormányzat nagyszabású beruházásának köszönhetően a XII. kerület egy modern, a 21. század technikai igényeit szolgáló, korszerű épületegyüttest hozott létre, amely intézmény a megújult környezetben továbbra is első számú stratégiai közművelődési feladataként a művelődéshez való jog tiszteletben tartása okán a közösségi színterek működtetését, a magyar kultúra és néphagyományok ápolását, a művészeti képzést, a kerületben működő alkotói közösségek segítését, a minőségi kultúrához való hozzáférés biztosítását, a közkultúra támogatását, a kultúra és műveltség iránti igény fenntartását, valamint az igényes szórakozási lehetőségek megteremtését tartja. A MOM Kulturális Központ a kultúra egészére nyitott, a kulturális tradíciókat fundamentumként értelmező, de az alkotó újdonságoknak helyet adó, a kultúrát erőforrásként kezelő irányvonalat képviseli.
Zeneakadémia
A 1875-ben alapított Zeneakadémia az egyetlen a Liszt Ferenc nevét viselő intézmények közül, amelynek létrehozásában maga Liszt is tevékeny szerepet játszott. A több mint száznegyven éve működő egyetem a zeneművészeti és zenetudományi képzés magyarországi fellegvára. Az 1907-ben átadott Liszt Ferenc téri főépület és a szecessziós zenepalota páratlan akusztikájú Nagyterme legendás hangversenyhelyszín. Az intézmény 2013-as megújulása óta önálló professzionális koncertszervező tevékenységet folytat, s az elmúlt években egyetemként és koncertközpontként egyaránt világraszóló nemzetközi elismerések sorát érdemelte ki.
Zeneakadémia/Darabos György
MÜPA
A Müpa Magyarország egyik legismertebb kulturális márkája és egyik legmodernebb kulturális intézménye, mely egyedülálló módon fogja össze a különböző művészeti ágakat: helyet ad komoly-, kortárs, könnyű-, jazz és világzenének, operának, új cirkusznak, táncnak, irodalomnak, filmnek egyaránt. A Müpát 2005-ben azért hívták életre, hogy a fenti műfajok széles és igen változatos közönsége számára magas színvonalú, minőségi kulturális eseményeket nyújtson. Az intézmény alapvető feladata – a hazai és európai művészeti hagyományok tiszteletben tartásával – az új irányok és irányzatok bemutatása és közérthetővé tétele, úgy az ínyenc, mint a szélesebb közönség számára is befogadható, magas szintű élmény megteremtése.