Project Description

Abouzahra Amira

hegedűművész

Abouzahra Amira 2005. december 25-én született. Édesanyja magyar, édesapja egyiptomi származású, mindketten zongoristák. Amira négy évesen a hegedűt választotta hangszerül, azóta Gawrilenko Alexander tanítványa. Öt éves kora óta szerepel rendszeresen nyilvánosan, első fellépései közül a legfontosabbak a Hemsbachban évente Régi Zene néven megrendezésre kerülő koncert, a Weinheimi
Életrajzok rendezvénysorozat és a Concertino – Fiatal Művészek Pódiuma Leutershausen.
2013-ban a Német Takarékpénztár által szponzorált „Summer Charity“ rendezvényen Németország egyik legismertebb pop együttesének, a Söhne Mannheimnak énekesével, Tino Oac-kal adhatott közös
koncertet, amelyen klasszikus művek mellett az együttes egyik legnépszerűbb, „Und wenn ein Lied“
című dalát Tinóval közösen adta elő. 2014. februárjában az Ománi Operaház meghívására négy koncerten lépett fel Omán fővárosában a Muscati Királyi Operaház Nagytermében, a „Music by and for Children“ fesztivál keretein belül. Ezzel párhuzamosan az Arabesque International Koncertiroda szervezésében Muscat négy iskolájában adott testvérével, Mariammal koncerteket, amelyeket a
publikummal folytatott beszélgetés, majd workshop követett. Hat napos ománi tartózkodása alatt kilencszer lépett fel nyilvánosan, e szerepléseket a helyi sajtó is figyelemmel kísérte és számos újságcikkben méltatta.
2014-ben nyolc évesen Vivaldi A tavasz című hegedűversenyét játszotta szólistaként két koncerten Mexikóban a Mexikói Állami Szimfónikus Zenekarral, Enrique Batiz vezényletével.
2014. októberében a németországi Bammentalban Mozart D- dúr hegedűversenyét adta elő nagy sikerrel a Kurpfalzphilharmonie Heidelberg zenekarral, Jürgen Weisser vezényletével.
2015. júniusában a világhírű Kremerata Baltica kamarazenekar élén Vivaldi A tavasz című művét játszotta a Muscat Chamber Music Series keretében, ezt Vivaldi A nyár és Az ősz című Hegedűversenyei követték ugyanez év szeptemberében a Mannheimer Abandakademie kamarazenekarával Jürgen Weisser vezényletével.
2016.-ban több fellépése is volt mint: a Sarasatte: Bevezetés és tarantella –Loh-Orchester Sondershausen, Brahms: 5. Magyar tánc – Hegyvidéki Solti György Zenekar, J.S. Bach:
d-moll kettősverseny- MÁV Szimfonikus Zenekar Amira a németországi Jugend Musiziert zenei versenyen 2013-ban és 2016-ban 1. helyezést ért el , 2016. májusában Sondershausenben a Carl Schroeder Versenyen maximális pontszámmal korcsoportgyőztes lett . A Virtuózok tehetségkutató verseny középdöntőse és a különlegesen tehetséges fiatalokat támogató Domhof Alapítvány ösztöndíjasa.
2017-ben úgy döntött, hogy ismételten megméretteti magát a Virtuózok komolyzenei Tehetségkutató műsorban, hogy játékával minél több emberrel oszthassa meg a zene örömét. Célja oly annyira motiválta, hogy korosztályának győzteseként zárta ezt, a világszerte egyedülálló komolyzenei tehetségkutató műsort.