Project Description

A török származású zongoraművész sokoldalúságával a világ minden táján lázba hozza a közönséget. Megkérdőjelezhetetlen kvalitású klasszikus zongoraművész, zeneszerző és jazz-zenész egyben. A legmagasabb minőségre törekvő művész vallja, hogy csak jó és rossz zene létezik műfaji megkötésektől független.

1970-ben született Ankarában irodalmár családban, szülei klasszikus zene iránti szeretete meghatározó volt számára. Ennek hatására kezdett el zongorázni az Ankarai Állami Konzervatóriumban, ahol zeneszerzést is tanult. 17 évesen ösztöndíjjal került a düsseldorfi Robert Schumann Intézetben, ahol David Levine vezetése alatt tanult, majd a Berlini Konzervatóriumban folytatta tanulmányait. 1994-ben első helyezést ért el a Young Concert Artists International Auditions meghallgatáson, ami elindította nemzetközi karrierjét.

26 éves volt mindössze, mikor saját szerzeményének a Selyemút című concertójának premierjét Bostonban bemutatták. 2001-ben Ankarában Nazim című oratóriumát adták elő, melyet a török költő, Nâzım Hikmet emlékére rendelt tőle a török állam. 2004-ben európai és amerikai turnén vett részt Maxim Vengerovval.

2005-ben filmzenét írt Hans-Ulrich Schlumpf svájci rendező Ultima Thule című filmjéhez. 2008-tól az Európai Unió felkérésére „A kultúrák közötti párbeszéd nagykövete”.

Rendszeresen hívják játszani a New York-i, Izraeli, Baltimore-i és Szentpétervári Filharmonikusokhoz, a Bécsi Szimfonikus Zenekarhoz, a BBC Filharmonikusokhoz vagy az Orchestre National de France-hoz. Fellépett számos neves fesztiválon, és a Carnegie Hallban egyaránt.