Cziffra György művészetéhez hozzátartoznak az éjszakai bárok zongorái mellett eltöltött évek, amikor kényszerűségből, a megélhetésért – „meggörbítvén gerincét” – leereszkedett az alvilágba. Jóllehet, a lokálokat nemegyszer klasszikus hangversenyteremmé változtatta, ne higgyük, hogy a jazz és a bárzene szabadsága nem hatott Cziffrára, a komolyzenészre!
Cziffra György az európai kultúrában mélyen gyökerező romantikus zongorairodalom – Schumann, Chopin, Liszt, Brahms és Rachmaninov műveinek – hiteles tolmácsolója volt. Akik ismerik ezt az univerzumot, azok együtt is tudnak improvizálni: legyen az a zabolátan fenegyerek, Lajkó Félix, a kifinomult operaénekes, Miklósa Erika, az ősi cigány kultúra és a jazz ötvözője, Snétberger Ferenc, vagy a nemzetközi jazzélet szaxofonos legendája, Tony Lakatos. Hiszen az alaposabb szemlélő számára nyilvánvaló lehet, hogy a műfajok közötti szakadék az utóbbi évszázadban mélyült el, a tradíció pedig éppen azt kívánja, hogy ezeket az árkokat temessük be.
Az emlékév kiemelt célja, hogy a műfajok és a művészeti ágak között hidat képezzen. A klasszikus zenei koncertek mellett a jazz és a népzene, valamint a társművészetek és társtudományok is helyet kapnak a programban. A nagy zongoraművész víziója is ez volt: hogy „eljön még az a nap, amikor a különböző művészetek képviselői (…) kézen fogják majd egymást…”