BALÁZS JÁNOS

Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész
A Cziffra György-emlékév és Fesztivál alapítója és művészeti vezetője

Balázs János egyike a legkeresettebb és legsikeresebb zongoraművészeknek, a világ neves koncerttermeinek állandó szereplője. Azon kevés művészek közé tartozik, akit a közönség szeretete és a szakma elismerése egyaránt körülvesz.

2019-ben, 31 éves korában Kossuth-díjat és Fiatal Steinway-művész címet kapott. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongoratanszékének adjunktusa.

A budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián tanult és diplomázott. Olyan neves művészekkel és karmesterekkel dolgozott együtt, mint Mischa Maisky, Vásáry Tamás, José Cura, Vadim Repin, Várdai István, Charles-Olivieri Munroe, Pinchas Steinberg, Stéphane Denéve, Jukka Iisakkila, Ksenia Zharko, Roger Bausier, David Mathues, vagy Gwendolyn Masin.

A 2013/2014-es koncertidényben 19 ország művészei közül nyerte el a Rising Star „Évad művésze” díjat, ezáltal az ECHO (European Concert Hall Organisation – Európai Koncerttermek Szervezete) hálózat szervezésében Európa legjelentősebb koncerttermeiben adott hangversenyt, mint pl.: Concertgebouw (Amsterdam), Cité de la Musique (Paris), Palau de Musica (Barcelona), Barbican Centre (London), Wiener Konzerthaus (Bécs) Cologne Philharmonie (Köln).

Azóta a világ számos hangversenytermében arat hangos sikert mint pl.: Teatro Colón (Bogota), Bozar (Brüsszel), Csajkovszkij Konzervatórium (Moszkva), Royal Conservatory (Toronto), „Cziffra-kápolna”, Senlis. Emellett vendégszerepelt Amerika és Ázsia ismertebb koncerttermeiben.

Mesterkurzusra kérte fel a McGill University, Kanada, Shenyang Conservatory of Music, Hanoi Conservatory of Music. Fellépett a Brüsszeli Filharmonikusokkal, a Dortmundi Filharmonikusokkal, az Aspeni Filharmonikus Zenekarral, a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekarral, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, az Óbudai Danubia Zenekarral, a Moscow Women Symphony Orchestrával a Budafoki Dohnányi Zenekarral és a Magyar Rádió Szimfonikus zenekarával.

A Kossuth-, Liszt-, Prima-, Gramofon-díjas Érdemes művész 16 éves kora óta része a hazai koncertéletnek – ekkor nyerte meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt, melyet az egyetem befejezéséig további 5 jelentős versenyen aratott győzelem – közte a Cziffra zongoraverseny – és számos díj követett. A Snétberger Központ tanára. 2017-ben a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti-díjjal tüntette ki munkásságát, majd a lengyel állam is kitüntetéssel ismerte el tevékenységeit. A Virtuózok című tehetségkutató műsor és a 2018-as francia Cziffra verseny zsűritagja.

Elhivatottan építi a jövő koncertközönségét: Gyerekeknek tartott ingyenes koncertjeit több mint tízezren látogatták. A Bazilika előtt egyedülálló szabadtéri zongoraesteket ad ZEnergia elnevezéssel.

2016-ban klasszikus zenei fesztivált alapított, melyet példaképe, Cziffra György szellemi hagyatékának ápolására ajánlott fel. A fesztivál kiemelt figyelmet fordít a fiatal tehetségek támogatására, mesterkurzusokkal és magas pénzjutalommal járó díjakkal segíti a pályájuk elején álló művészeket.

Önálló bérletei, a „Balázs János 3 arca”, „A Zongora 3 arca”, a „ZongOpera” is teltházzal és osztatlan sikerrel zárultak.

Virtuóz játéka, magas szintű zongoratechnikája mély zeneiséggel párosul, különleges képessége van arra, hogy játékával megszólítsa a közönséget.

„Úgy zongorázik, még annál is jobban, mint Cziffra György, olyan fenomén, aki egyedülálló a világon, emellett van benne lírikusság, az ember valósággal megijed tőle, hogy milyen adottságai vannak.” (Vásáry Tamás – 2007)

“Magas művészi színvonalú, briliáns technikájú zongorázása egy olyannyira őszinte és spontán valami volt, hogy nem egyszer könnyeket csalt a közönség és egy-két zsűritag szemébe is. Muzsikálása egy rendkívüli tehetség mindenkit magával ragadó megnyilatkozása, megnyilvánulása.” (Bánky József zongoraművész)

Fotó: Emmer László

ÁLLAMI-SZAKMAI ELISMERÉSEK

2019 Kossuth-díj
2019 Young Steinway Artist
2018 Magyarország Érdemes Művésze Díj
2016 Prima-díj

2015 Gramofon-díj
2015 Liszt Ferenc-díj
2013/2014 ECHO „Rising Star”-díj
2012 Klassz Tehetség Díj
2011 Junior Prima Díj
2011 Lengyel Állami Kitüntetés Chopin Összes Műve Előadásért

VERSENYEREDMÉNYEK

2012 Cziffra György Emlékverseny Senlis (Franciaország) I. Díj
2004 Nemzetközi Chopin Zongoraverseny Budapest (Magyarország) I. Díj
2012 Nemzetközi Aspeni Zongoraverseny (USA) I. Díj
2011 Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny Budapest (Magyarország) III. Díj
2011 Nemzetközi Nishinihon Zongoraverseny (Japán) I. Díj
2006 Nemzetközi Lions Zongoraverseny Maurach (Franciaország) I. Díj
2005 Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny Pécs (Magyarország) I. Díj
2004 Nemzetközi Cziffra György Zongoraverseny Baden Bei Wien (Ausztria) I. Díj
2003 Nemzetközi Chopin Zongoraverseny Marienbad (Csehország) III. Díj
1998 Nyíregyházi Országos Zongoraverseny Nyíregyháza (Magyarország) I. Díj

TAGSÁGOK

2017 A Magyar Bor Akadémia Tiszteletbeli Tagja
2016 A Magyar Művészeti Akadémia Köztestületi tagja
2014 A Liszt Ferenc Társaság Pécsi Tagozatának Örökös Tagja

  • All
  • Videók
  • Fotók
  • Emlékév 2021