Project Description

Fotó: Posztós János

Magyar Rádió Szimfonikus zenekara

Csillagórás koncertek, emelkedett hangulatú oratóriumestek, operaelőadások, kortárs zene, hangverseny- és stúdióközvetítések, műfajhatárokat felszámoló újítókedv és a világ legtávolabbi pontjain felhangzó, remekbe szabott felvételek. Már a kezdeti időszakban is ez a szerteágazó művészi munka jellemezte a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának életét, s napjainkban is ugyanez a sokféleség és nyitottság határozza meg az együttes mindennapjait.

Dohnányi Ernő – akit 1931-ben neveztek ki a rádió főzeneigazgatójává – volt az, aki világosan látta, hogy miként lehet a rohamtempóban fejlődő technológiát a mindig új utakat kereső zene szolgálatába állítani.

1936-ban alakult meg a majdani nagyzenekar magjának is tekinthető szalonzenekar. Dohnányi a kor legtehetségesebb művészeit hívta az együttesbe. Néhány hónapnyi munka után már az angol rádió is átvette a szalonzenekar műsorát. A legnagyobb közönségnek játszó magyar zenekar 1939 májusában már az ezredik koncertjét adta. Természetesnek tűnt a vágy, hogy immár ne csak a rádióhullámokon keresztül, hanem koncerteken is találkozzon közönségével. Az együttes 1943. október 7-én Dohnányi Ernő vezényletével mutatkozott be.

70 éves fennállása alatt olyan neves karmesterek álltak a zenekar élén, mint Polgár Tibor, Somogyi László, Bródy Tamás, Lehel György, Ligeti András, Vásáry Tamás, Kovács László, Fischer Ádám, Stephen D’Agostino és Vajda Gergely. 2014 szeptembere óta Kovács János a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának vezető karnagya.

Az együttes számtalan bel- és külföldi hangversennyel, valamint szinte a teljes szimfonikus és oratorikus repertoár rádió-, TV és CD-felvételeivel vívta ki rangját a nagyzenekarok élmezőnyében. Állandó közreműködője a nemzetközi zenei versenyek döntőinek és gálakoncertjeinek, főszereplője az évente megrendezésre kerülő Budapesti Wagner Napoknak. A világ vezető kritikusai egybehangzóan méltatják kiegyenlített hangzását, hajlékonyságát, és azt a mecénási tevékenységet, melyet a magyar kortárs zene népszerűsítésével és rögzítésével végez.

A 2017-18-as évadban A ZENE ÖRÖK címmel hirdette meg koncertjeit, melyre szeretettel várja az érdeklődő zeneértő közönséget.