Közreműködnek
Lajkó Félix (Liszt Ferenc-díjas hegedűművész)
Balázs János (Liszt Ferenc-díjas zongoraművész)
Dr. Freund Tamás (Széchenyi-díjas agykutató)
Mit idéz elő két erős egyéniségű zenész közös játéka? A zenei határok eltűnését, ahol nincs előre megírt hangjegy, előre megbeszélt dallamok, csak a lélek muzsikál, abban a percben, amikor megtörténik a csoda, az improvizálás. Mindehhez elengedhetetlen a közös zenei elképzelés és egymás zenei gondolatának kitalálása, ami mindig mást idéz elő. A két zenész újraértelmezi, ugyanakkor hallgathatóvá és befogadhatóvá teszi a kortárs zenét. Ezzel nemcsak a pszichológusoknak, hanem a zenetörténészeknek is bőven szolgáltatnak majd kutatnivalót.
Az improvizációs koncertműsor előtti előadás első részében Dr. Freund Tamás a tanulási és memória folyamatokban szerepet játszó idegsejt hálózatok működését mutatja be. Az agyi hullámtevékenység keletkezése, szerepe az emléknyomok beégetésében, és ennek szabályozása olyan pályák által, amelyek érzelmekről, motivációról – azaz belső világunkról – szállítanak impulzusokat.
Az előadás második részében az információrobbanás következményeiről lesz szó, a tanulásra, a belső világra, érzelemgazdagságunk alakulására gyakorolt hatásairól, illetve ebből következően társadalmi fejlődésünk egy-két zsákutcájáról a biológiai evolúcióból vett analógiák alapján. A harmadik rész tárgya a kreatív gondolkodó képesség kialakulásában alapvető belső világ gazdagításának módjai, ebben a művészeti nevelés, a zene kiemelkedő szerepe, a passzív befogadás mellett az aktív részvétel jelentősége az értékteremtésben (közösségi alkotómunka, kamarazene, kórusmuzsika).
Dr. Freund Tamás előadása után Balázs János és Lajkó Félix zenei improvizációi következnek.